Számunkra a rendszerpedagógia két fontos lábon áll:
Az egyik a rendszergondolkodás és a másik a rendszertudatosság, rendszerintuíció képessége.
Élő rendszernek tekintjük az egyént, in-dividumot(oszthatatlan egész) és az emberi közösséget, társadalmat és az élővilágot. Ezek élő szövete, összefonódása és életben tartása mindennél fontosabb. A tanulás erre kell irányuljon és akkor valóban egész életen át tartó tanulássá válik maga az élet. Ebben a m unkának csak annyira van szerepe, hogy ezt a szerves fejlődést, evolúciót képes szolgálni.
Mindehhez 3 alapképzést ajánlunk tanároknak, képzőknek:
I. Rendszergondolkodás játékosan, benne a rendszergondolkodás alapjai, kapcsolata a tanulási kompetenciák fejlesztésével és az ökológiai gondolkodás, közösségi intelligencia és érzelmi kompetencia fejlődése.
II.Részvétel alapú tanulás. Közösségi dialógus-TérTeremtő beszélgetések, benne osztálytermi kooperativ tanulási módszerek, iskola és diák-tanár-szülő fórumok, részvétel alapú tanulás.
III. Mindfulness/Éber tudatos figyelem a tanulásban-MbSE
Itthon 2004 óta, mikor bekapcsolódtunk Guues Geisen munkájába, ápoljuk és gazdagítjuk a rendszergondolkodás hazai ismertségét és alkalmazását a közoltatás és az egyetemi keretekre koncentrálva.
Korábbi kapcsolódó projektjeink:
- Kezdeményezők voltunk 2 ilyen témájú képzésben Guus Geisennel,
- majd egy 2 éves Comenius iskolák közötti projektben, Systemsthinking in Education: itthonról bevontuk a Rogers akadémiát és a Baross G. Ált.iskolát,
- Beépült az Üzleti stratégiai döntés és a Környezettudatossági folyamatokban
- Illeszkedő könyvek kiadása:
– TérTeremtő Dialógusok az oktatásban
– Kapcsolódó bölcsesség: Mesékkel a rendszertudatossért, Linda B.Sweeney
– Rendszergondolkodás az iskolákban, Guus Geisen
Linkek:
OKTATÁS
A tanulószervezet és a nem formális tanulás, Új Pedagógiai Szemle, 2007,
A tanulószervezet és az eredményes oktatás, Pódium beszélgetés az Országos Közoktatási konferencián, 2009.
Élő szervezetek
Sugata Mitra Ted talk
Meditáció az iskolákban
San Francisco
Online képzés és tanulás ingyen
Open Culture http://www.openculture.com/freeonlinecourses
Khan academy: You tube
MIT:
http://ocw.mit.edu/index.htm The list of courses is herehttp://ocw.mit.edu/courses/index.htm Something every one should know and use.
Gyerekek mondják
Felix Finkbeiner
Severn Suzuki 1992 Rió
20 év múlva – the power of intergenerational love
Rendszergondolkodók
Rendszergondolkodás a gyakorlatban
Üzleti és szervezeti alkalmazás – Az MIT iskola
J.Forrester és Daniel Kim
P.M.Senge és trsai: The 5th discipline Fieldbook and The Dance of Change
The Systems Thinker
Oktatásban
Linda B.Sweeney
Guus Geisen
P.M.Senge és trsai: Schools That Learn
Fenntarthatóság és rendszerszemlélet
Dennis és Donella Meadows
Linda B.Sweeney
Guus Geisen
Menedzsment kibernetika
B.Fuller
http://archive.org/search.php?query=collection%3Abuckminsterfuller&sort=-publicdate
St.Beer-Viable Systems és benne Team Syntegrity