Az idén április 13-17-én lesz Muscat-Omanban a Globális SOL Fórum, melynek témája a tanulás szervezetek, szektorok és kultúrák között. Az immár harmadik alkalommal megrendezésre kerülő fórum a nemzetközi tanulószervezet hálózat keretein belül működő körülbelül 120 tagszervezet és azok tagjainak globális találkozója. Az érdeklődők számára, akkor is, ha még nem tagszervezetek, kiváló tapasztalattal és tanulással, széles kapcsolati hálóval és új kompetencia fejlesztő tudással kecsegtet.
Ruzsa Ágota, a hazai SOL Intézet szakmai igazgatója a következő szavakkal ajánlja a konferenciát:
„A SOL tagja vagyok az 1995-ös megalakulása óta, és az elmúlt 12 évben soha nem csalódtam a szervezet hazai és nemzetközi rendezvényeiben. Tudásom megújult, gazdagodott és megerősödött. A közösség erejében megmerítkezve hitem és munkabírásom meghatványozódott, az itthoni kapcsolatokat új tudással gazdagíthattam, a nemzetközi szakmai közösség sokszínű és változatos palettáján remek kapcsolatokra és inspirációra tehettem szert. Mindenkinek őszintén és teljes szívemből tudom ajánlani a 2008. április 13-17. között megrendezésre kerülő Globális Fórumot.â€