Röviden

A SoL tagsággal kapcsolatban a következőket érdemes tudni.

A Society of Organizational Learning eredendően Peter Senge és az MIT Sloan School of Management nevéhez fűződik.A SoL 1996 óta egy nemzetközi közösség, mely szervezetfejlesztőkből, kutatókból, vállalati, kormányzati és civil szervezetek képviselőiből, társadalmi vállalkozókból áll, akik egy globális tanuló szervezet illetve közösség keretein belül osztják meg egymással tudásukat, tapasztalataikat, mind egyéni, szervezeti és társadalmi fejlődés céljából. http://www.solonline.org .
A szervezet non-profit és tagság alapon működik, és a jogilag egymástól független helyi (országos) szervezetek is a fenti céllal alakultak és a korábbi laza hálóózat melllett most 2011-ben egy Globális Egyesületet is létrehoztak.
Egy ilyen helyi szervezet a magyar SoL http://solhungary.hu. A magyar SoL-lal kapcsolatban leginkább Ruzsa Ágota neve a legismertebb, aki a nemzetközi testület tagja is és a kezdetek óta, 1992 kapcsolatban van vele. .

A belinkelt honlapokon találhat további tájékoztatást, mind a globális, mind a magyar szervezetről és a tagságról is. A globális SoL néhány tagja, köztük a magyar közösség is egyfajta átalakuláson/megújuláson megy most keresztül.

A megújhodás lényege leginkább azt takarja, hogy a szervezetek átalakulása mellett úgynevezett „ügyek”, a társadalmi átalakulás fő kérdései kerültek előtérbe, hasonlóan a májusi Globális SoL Fórum témáihoz. E témák mentén projektek és tanuló közösségek szerveződnek, amelyek a hazai és nemzetközi tagok által nyújtott megfelelő szakmai támogatásban részesülnek a fejlődési folyamatban, amikor egy-egy rendszer megújulása, vagy innovatív működése lesz az eredmény.
A SoL HU éves tagság egyéni új belépőknek 35,000 forint, szervezeteknek delegált személyektől függően változik. Ez az, amit nem kell befizetni, ha a Mindfulness képzésen a SoL tagság 30% kedvezményét akarja valaki igénybe venni. Ez a díj emellett még számos kedvezményt és a hazai és a nemzetközi színtéren 2014-ben megvalósuló programban való ( kedvezményes ) részvételt biztosítja. Igazából ez azért tud működni, mert a befolyt tagsági és részvételi díjak egy részét a magyar SoL globális tagsági díját, azaz a szervezet más partneri-stratégiai együttműködéseit fogjuktámogatni, mint pl. az ALIA, vagy a Taos partnerség, vagy épp a Presencing Institute. Remélve, hogy általa a hazai tagság és a megújulás iránt elkötelezett szervezetek és személyek a legújabb és leghaladóbb módszerek és látásmód mellett elkötelezett szervezetekkel tudjanak együtt haladni.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .